kép elhalványodik

2014. augusztus 4., hétfő

#Sorozatajánló

Sziasztok! Most egy újdonsággal érkeztem, mint a címből is láthatjátok ebben a bejegyzésben sorozatról lesz szó, és az első sorozat, amit ajánlani szeretnék nektek talán a legnagyobb kedvencem, az Amerikai Horror Story( American Horror Story). Aki szereti a horrort keverve egy kis szerelmi történettel és nem lesz rosszul egy kis műagy látványától annak szívesen ajánlom a figyelmébe.


Ryan Murphy egyik legnépszerűbb alkotásának 1.évada 2011-ben mutatkozott be egy Amerikai tévécsatornán, és annyira elnyerte a nézők tetszését hogy még ugyanebben az évben megrendelték a 2.évadot is. Az évadok nem összefüggőek, teljesen más a történetük. Van néhány színész,akik mindegyik vagy majdnem mindegyik évadban közreműködnek, mint például: Evan Peters, Taissa Farmiga és Jessica Lange. De nem is húzom ezzel tovább az időt, inkább rátérek a történetre.

1.Évad-Murder House
Az első évad a Harmon család történetét meséli el, Los Angeles-be költöznek, az ún. Gyilkos házba. Az apa(Ben) pszichológus, aki a házban fogadja a betegeit így a lánya(Violet) megismerkedik az egyikkel közülük, Tate-tel. Köztük egy szerelmi szál alakul ki,amelynek persze a későbbiekben vannak bonyodalmai. A ház különleges erővel rendelkezik és többen élnek ott,mint azt első látásra gondolnánk. Igazából ez ennyi lenne mivel ha több részletet leírnék már nem lenne olyan érdekes.

2.Évad-Asylum
A második évad 1964-ben játszódik egy elmegyógyintézetben, ahol igazságtalanul elítélt betegek is tartózkodnak köztük: Kit Walker, akit több nő meggyilkolásával vádolnak és Lana Winters, a leszbikus újságírónő. Személy szerint úgy gondolom, hogy eddig talán ez a legvéresebb évad a három közül, de ez is elég őrült hisz az évad utolsó részének valamelyikében egy dalra kezdenek el táncolni, ami hirtelen elég bugyutának tűnik, persze az egész csak Jude nővér képzeletében játszódik le. A részletet itt megtekinthetitek: The name game


3.Évad-Coven
Ha az előző évadok nem hoztak lázba akkor a 3.évadot minden lány figyelmébe ajánlanám! Az egész történet Zoe-val kezdődik, aki rájön hogy különleges képességekkel rendelkezik, ezért úgymond egy boszorkány suliba kell mennie, ahol megtanítják neki hogyan használja az adottságait, de mindeközben találkozik egy fiúval(Kyle),aki sajnos a találkozásuk napján szörnyű balesetet szenved, de hogy hogyan tovább, azt nem szeretném elárulni. Ez az évad is eléggé véres,de mellette kicsit csajos is,ami szerintem sokatoknak tetszhet! 





Szeptemberre várható a 4.évad,de mivel arról nem tudok sok mindent csak a címét, ezért abba most bele sem kezdenék! Remélem fel tudtam kelteni az érdeklődéseteket és sokatokat rávettem hogy megnézzétek! :)
A sorozat itt nézhető: American Horror Story-online
Köszönöm a figyelmet, ha hasznosnak tartottátok ezt a bejegyzést akkor pipáljatok és akár kérhettek is ilyen ajánlókat és persze a többi rendelés is AKTÍV!



4 megjegyzés:

  1. Szia!
    A világért sem szeretnék belédkötni, de hát az nem a Morhan, hanem a Harmon család, és Ben-nek hívják az apát, nem Gregg-nek.

    VálaszTörlés